Ha adsz nekem reszt a feltamadasban
O add Uram, tamadjak fel viragban,
Harangviragban orvenyek felett,
Himbaljak viharok a kelyhemet,
Vagy orokkevalo csend simogasson,
Csengjek misere sziklatemplomokban,
Bazalt-tornyokon hajnali misere,
Es ne kerdezzem: mert elek, mi vegre,
Hadd hervadjak egy kicsit boldogabban,
Hadd lassam kisse szebbnek az eget,
Figyeljek jobban melysegek szavara,
A csengety?mmel dicserjem neved:
Harang a harangozot, Istenem.

Utott az elet? durva, pori hadnak
T?rted orcatlan, gy?ztes rohejet?
En rad hajlok es megsimogatlak.

Az orszaguton radfroccsent a sar?
Le rolad egi langgal egetem,
Az en oltarom megtisztulva var.

Emeszt? laz kavarja, gyotri vered?
En minden vagyad dalba sz?rom at
Es bizony mondom: megnyugtatlak teged.

A lehetetlent ?zod sebboritva?
Jer, hadd a hajszat, sullyedj el belem,
Itt minden udvosseged meg van irva!

Akit legjobban szeretsz, elhagyott?
Kifosztott, ajulasig gyonge vagy?
Jer, tamaszkodj ram, en er?s vagyok!

Mondod: a banatod maganos,
De volt-e mar mely, zeng? oromod?
Olelni vagytad a szeles vilagot
S a vagy, orom szivedbe fult, torott.
Vagytal ropulni, onmagadon tulra,
Nem messze, csak egy rokonszellemig, ?
Az orvendez?t h?vos mosolyok
Onnon szivebe visszakergetik.

Ha menni kell, magammal sokat vinnek,
Az egesz edes, megszokott vilagot,
Ramastul sok, sok kedves draga kepet
Es egy par szal preselt viragot,
Vinnek sok irast, magamet, meg maset,
Sok holt bet?be zart eleven lelket,
S hogy mindenutt nyomomba szalljanak:
Meguzennem a hullo leveleknek.

Csak forrj, csak rengj, bus marciusi fold,
Akit zsarnoknak velsz, csak fojtsad, old,
Csak razd, embersors, bus bilincseid,
Hogy van megvaltas, udv, csak hidd, csak hidd!

Hogy lancot torve kovacsolsz uj lancot:
Ne tudd es legyen h?s ez akarasod,
Lesz minden ujra egyforma kiholt,
De Te ne tudd, hogy mindhiaba volt.

A mi eletunk sohajoknak hidja,
De elszant leptunk alatt kong a hid,
Lenn asitnak az olomkamarak
Es rajtunk senki, semmi sem segit.

Akkor majd naszdal zeng a hid alatt,
S egy er?s kez szorit egy kis kezet, ?
Mi akkor mar tortenelem leszunk:
Fekete k? s feher emlekezet.

A m?vesz buszke homloka mogott
Bontakozik fenyl?n egy istenarc,
A termeszet, az ?s marvany tagad:
Ember, minek az egetvivo harc?

A ves? cseng es dong a kalapacs,
A marvany t?r es konokul kacag,
Egy elhibazott mozdulat csupan,
S a forman ujra ur az ?sanyag.

A ves? cseng es dong a kalapacs,
Tan ? evekig ? mig elkeszul vele,
Talan a marvany istenarcot olt,
Talan a m?vesz elpusztul bele.

Mondom nektek: mi mindig bucsuzunk.
Az ejt?l reggel, a nappaltol este,
A szinekt?l, ha szurke por belepte,
A csondt?l, mikor hang zavarta fel,
A hangtol, mikor csendbe halkul el,
Minden szotol, amit kimond a szank,
Minden mosolytol, mely sugarzott rank,
Minden sebt?l, mely fajt es egetett,
Minden kept?l, mely belenk melyedett,
Az almainktol, mik nem teljesultek,
A langjainktol, mik lassan kih?ltek,
A t?n? tajtol, mit vonatrol lattunk,
A kemeny rogt?l, min megallt a labunk.

Itt most viragzanak az almafak;
Amig lassan e bet?ket irom,
Napfenyes, tiszta csondbe hull ala
Ozonevel a selymes, lagy szirom.

Itt most viragzanak az almafak...
A lelek fajarol is igy pereg
Libegve alom, erzes, gondolat...
T?n?dve kerdem, hogy: hova, minek?...

Halvanypiros hegyi virag
Oleli labat a keresztnek.
Tavolrol a sotet feny?k:
Titoktudo konok er?k
Feleje gyokeret eresztnek.
Es olelik a fold alatt.
Igy rejtik el imadatuk.

Olyan szep itt es oly szabad!
Alatta kanyarog az ut
Es meg melyebben a patak.

Szent arcan kin ? s orok remeny.
A zugo vizbe letekint, -
S mosolyg a vad patak duhen.

S neha jonnek gomolygon, nehezen,
Szurony sem szaggatja meg odafenn,
Csak neha uti at
Egy orjas dardajat a fellegen.
Ezek a gonosz almok.
Aki ily almot latott,
Reccsenve jajdul, almaban kialt,
Lat fekete vert es piros halalt.

De lassan elszall jo es gonosz alom,
Valahol virrad mar a lathataron,
Oszlik a kod,
A para mar keves.
Aranyderuvel messze valahol
A kek eg jo: az orok ebredes.

Mar jart a villam a fejem felett,
S bujtam el?le ven feny? ala
Jo helyre ep...
Egy csattanas:
Lobogtunk volna mind a ketten:
En es a kihez menekedtem.
Es lettunk volna egy halom hamu,
Ket elet hamuja.
Bottal piszkalta volna valaki:
Melyik az ember es melyik a fa?...

Oly kozonseges, arva kis bokor,
Korulte gaz no, allat ratipor,
Ember veresre sebzi magat rajta,
A szitkot, gunyszot ozonevel hallja.
? megis renduletlen hittel varja,
Hogy egyszer egi tuzet fog az aga,
S akkor, mint irva vagyon: a hegyen,
A langjaban az Isten megjelen.

Es szallnak, libegnek a fenyes gombok,
Es szetpattannak ? s elnyeli az eg. ?
Egy szappanbuborek is egy vilag,
S egy vilag is egy szappanbuborek.

Fenyt latok, csillag fenyet, amint rezdul
Szedit? messzesegeken keresztul.

Es elmondom, hogy be szepen ragyog
Ott fenn ? s e tudatban nyugodt vagyok.

Pedig, mire a feny hozzamig er:
Csillag ? ugy lehet ? nincs a feny helyen.

A feny, mig jott a vilaguron at,
Elfedezett egy nagy tragediat.

S a kisugarzas, mit szemeim latnak:
Haldoklo langja egy halott vilagnak.

A szentegyhazat granat verte szejjel,
Pozdorjava zuzott tet?t-falat;
De jott az ember uj, orok remennyel,
Es elfoldelte a halottakat,
Kik ott hevertek temetetlenul.

Azt hittek rola: feher egi alom,
A foldre ugy szall ala, tunder-szarnyon.

S o szorny? kep, en elmondhatom... lattam:
Pallossal jott, piros hoherpalastban.

El?tte hosszu, hosszu sorban alltak
Az emberek, es megvaltasra vartak.

Esengve kertek udvot, eletet,
Mig falanxuk el?tt elleptetett:

S ?, mig haladt a hus-sorfal el?tt,
A f?t nezte, mely magasabbra n?tt.

Nezte gunnyal a legszebb fejeket
Es kezeben a kard nem remegett.

Setalt... mosolygott... meg-megallott:
Levagta a f?t, mely kivalott!

Ha a Halal is ilyen volna csak,
Mint ez a decemberi alkonyat,
Ilyen halklept?, ilyen nesztelen...
S ugy banna szepen, szeliden velem,
S ugy erintene meg a kezemet,
Mint valaki, kit nagyon szeretek.

Ha a Halal is ilyen volna csak,
S ugy lebbenne szobamba hallgatag,
Mint egy lampat-elolto lehelet,
Eszre se vennem, hogy sotetebb lett.
Mennek vele, ki helyettem is lat,
Ugaron, erd?n, tengereken at.

Istenem, ? erd?k zorg? avaran,
Vagy az utca koven,
Eltavozottak, vagy regen halottak
Labnyomaba hanyszor leptem en!
Es nem gondoltam meg:
Legiok, seregek
Mentek el?ttem mar,
Amerre en megyek.
Ez itt egy leany lepte volt talan,
Konny?, de nem vidam,
Torekenynek, karcsunak kepzelem,
Akinek jobaratja a magany.
Ez a meggondolt lepes oreg ure,
Az ott konnyelm? urfi lepte volt.
Itten, ugy latszik, megallt valaki,
S egy viragszalert melyen meghajolt.

Fejem folott a gesztenyefa-csillar
Ezer piros-feher gyertyaja eg.
Kivilagitva mar a balterem, -
Csak a zenekar nem tud szolni meg.

Pedig szolnod kell, szolnod kell szivem!
Uj hurra tenned a regi vonot, -
Vagy feltenned magadra mindorokre
Az utolso, halalos hangfogot.

Varad ? vasarnap ? korzozo tomeg.
Fecseg? tarka nep... idegenek.

Nehez, fert?zott, fulledt leveg?:
Mit varazsoljak en ebb?l el??

Mintha egy lathatatlan vak er?,
Sorsokat ossze-vissza kever?,

Maga el?tt sok buta babot tolna...
Es nincs egy arc, amelyen lelek volna.

S ki szembej? velem, az idegen
Talan engem nez ilyen hidegen.

Azt akarod, hogy kilepjek magambol.
Hat jol van, most kilepek.
Vallom veled, hogy nem hiaba elek.
Vallom, hogy irgalom a kegyetlenseg
Es aldas az atok
Kell, hogy a termo magot foldbe vessek,
Es neha verrel es szennyel befessek
A rejtett Cel fele futo vilagot.

Par hetig tartott a paradicsom.
S most lanyos asszony-lelkeben pihen
Az ifju h?s, de nem ravatalon.
Elo ero es hato hatalom.
Feny, aki mellett arnyek a vilag.
Emberarcok, hegyek es tengerek
Csak tukrok, mikben ? jelenik meg,
S kinyilatkoztatja folyton magat.

A megozvegyult lelek-palotan
Ferfiak is, ker?k is jarnak at.
Tan akad, aki hosszabban tanyazik.
De ki eljut az utolso szobaig,
Az a kuszobr?l neman visszafordul
Es ugy oson el labujjhegyen, loppal.

Ki merne vivni azzal a halottal?

Testver, ne kerdezd, hogy ki volt hibas,
Four, fopap, jobbagy vagy koznemes?
Mindenki b?nos volt es senki sem,
Hidegen hirdettek a csillagok:
E nemzedeknek nincsen kegyelem.

E nemzedek lelkeben meghasonlott,
Es azert erett meg a lehullasra:
Teste darabokra vagattassek,
Szegeztessek az id? kapujara.
Oraja utott es napja leszallt.

A bolcs?jehez invitaltatok.
Eljottem, vezetett a csillaga,
De en se bolcs, se kiraly nem vagyok.
Se aranyom, s myrrham, se tomjenem,
Se hangom mar, hogy fennszoval dicserjem,
A labam veres, ures a kezem,
Sosem elt eletemet keresem,
Nyomomban rabfold sohajtasa rezdul,
Nyog? erd?kon loholtam keresztul,
Lelkemben Erdely avarja zizeg,
En ott nem bolcs?t, de sirt ?rizek.

Ne szoljatok, es ne mozduljatok,
Fojtsatok vissza lelekzetetek...
Nezzetek: fa vagyok,
Reszketnek rajtam a szines levelek.
Egy vekony, vekony tunder-cernaszalon,
Eleten tul, innen a halalon
Meg tartja ?ket valami csoda...
Pedig elmult Halottak napja is,
Mi most nem hull le, nem hull le soha,

Ne szoljatok, es ne mozduljatok, -
Egy pillantas, egy sohajtas eleg:
Es lehullnak a legutolso almok,
Es meghalnak az utolso mesek.
Ne szoljatok es ne mozduljatok,
Egy nesztelen lepest se tegyetek, -
Mi most nem hull le, nem hull le soha,
Hatha orokke tart ez a csoda,
Hatha nem hullnak le a levelek...

Egy arc deruje lelkembe ivodott:
Oserdo faiba a napsugar.
Tegnap volt, vagy szazezer eve mar:
En nem tudom.
En azt tudom csak, hogy lement a nap,
Egemr?l egy mosoly lealdozott.
Kihult es megkovult a rengeteg. -
De mit most tarnamelyr?l felhozok:
A fekete gyemantban napmeleg:
Az a mosolygas lappangva remeg.

Nektek adom ? hogy melegedjetek.

"Valtoztasd a koveket kenyerekke!"
Hallom en is a rettent? iget,
Mint vegitelet, ugy zuhan ream,
Sziven talal, mint k?ve valt kenyer.
Az eletemet mostan kerik szamon,
Most koveznek k?ve valt kenyerekkel.
Megalljatok... nagyon b?nos vagyok,
De talan megsem ugy, mint hiszitek.
En nem vettem el senki kenyeret,
Csak ep nem tudtam kenyeret keresni,
Csak eltem, eltem, ingyen, irgalombol,
Az Isten irgalmanak hegyeit
Bebolyongtam viragot szedegetve,
Tudom, nem er most falat kenyeret
Az egesz szarazvirag-gyujtemeny.

Magassagos,
Te tudod: nehez ez az apasag,
Amit az en szegeny vallamra tettel.
Apja volnek, ? es megsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha szemebe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyonyor?seges es szornyu szemek,
Oly ismer?sek, s oly idegenek...
Ez az acs-muhely... ezek a forgacsok...
Mit tehettem erte?... mit tehetek?
En tanitottam fogni a szerszamot,
Megis ra fogjak majd a kalapacsot.
Ugy felek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre koborog,

"Arviz! arviz!" sikoltjak mindenutt
Riaszto hir-harangok.
Amerre nezek: tenger a vilag.
Kilepett medrebol a Banat,
Elszakitotta gatjat a Betegseg,
Hidakat sodort el a Balszerencse,
A Nincstelensegnek mar partja sincs,
A viskok elt?ntek, a palotak
Talapzata alamosva inog,
Es mindenunnen kezek nyulnak ki,
Szegeny, kapaszkodo kezek az arbol,
Keresnek valamit, hogy mit, maguk se tudjak.

Piroska Testver
A foldben s az egben,
Te por a porban,
Feny az udvossegben -
Anyammal egyutt ugye megbocsattok,
Hogy nem hintem a sirotokra mind
Agyam mell?l e tengersok viragot?

Konyorogtetek, tudom, ott fenn ertem,
S imatok Istent kozelebb talalta
Mint barkie e borus foldi teren.

Borong, borong a melyben valami,
A versem nem birja kivallani.

Kiser, kiser t?nt tunder-hangulat:
Anyammal ? a gesztenyefak alatt

Jartunk, a Fellegvaron ? mely avar ?
O, mennyi fenyes gesztenyet takar.

Egy halvany asszony es egy kisgyerek,
Es ?szi fak kozt zord epuletek.

Katona-hazak. S messzebb, gondolom:
A rettent? puskaporos-torony.

De nincsen robbanas, csak zizzenes,
Halk hervadas, aranypermetezes.

Nem, Testverem, ? draga rontgen-szemed
Ezuttal megis, megis tevedett.
Az en hangszerem: hiabavalosag,
Assisi lantjat mas fabol faragtak.
Gyotor engem az Isten, de mi vegre?
Nem udvossegre, ? csupan b?nhodesre.
Nem latom betelni profeciadat,
Ahogy tobbe Teged, Teged se latlak...
Teged lathatni egyszer idelenn:
Tulnagy kegyelem volt az is ? nekem.
Ures vagyok, faradt nagyon-nagyon,
Nekem mar nem lehet naphimnuszom.
Se vers-gejzirom, feny-szok?kutam,
Csak t?rve rott, tuske-teli utam.
Ki tudja, meg milyen hosszu utam...

Erik az anyatestben a gyermek,
Akit majd ?zo viharok vernek.
Aki tengert sir, es kurtat nevet,
Es vihart arat, mert szelet vetett.
Ha lany lesz ? talan ferfi hagyja el.
Ha fiu ? talan frontra menetel
S jegyese lesz a vernek, a vernek!
Anyatestekben magzatok ernek.

Jaj, Baratom, nagyot kertel t?lem, lehetetlenul nagyot!
S ezen az egy ponton en kegyetlenul makacs vagyok.

Tizennyolc eve predikalom: maradni, s a feszken megulni:
En segitsek Neked innen kimenekulni??

Nem segitek. Ha tehetnem is: nem akarom.
Szakadjon le t?lem inkabb a ket karom!

Hid ha lennek: vizzel vitetnem el magamat.
Viadukt ha lennek: beomlanek a lepteid alatt.

Alagut ha volnek: radszakadnek szornyu robajjal.
Asszony ha volnek: tartoztatnalak hosszu jajjal.

Farkas ha volnek: riasztanalak uvoltessel.
Ha utonallo: allnek utadba hosszu kessel.

Erdo ha volnek: kigyulladnek sorompo-langgal,
T?z-es?ben haladhatnal csak rajtam altal.

Holttestemet vetnem elibed akadalynak,
Csak azon at inthess bucsut Erdelyorszagnak.

Tizennyolc eve predikalom: maradni, s a feszken megulni.
Lattam a vert az ereinkbol cseppenkent folyni, s zugva dulni;
En segitsek Neked innen kimenekulni??!

Kemenyen eltek ?k,
Kereskedven a vassal,
Dolgoztak verejtekkel,
Ejt egybeteve nappal,
Raktak garast garasra,
Szereztek hazat, telket,
Maguknak nyugodalmat,
Nekem fuggetlen lelket
Az en el?deim.

Kenyerem mindig megvolt,
Es nem egyszer kalacsom,
Es keves kuszkodesem
Es soha adossagom.
Mikor a leghajosnak
Nincs homokzsakja semmi:
Konnyu magasra szallni
Es poetanak lenni,
Gornyeszt? gond hijan.

Latom a lomb kozt a buvo gyumolcsot.
Megallapitom: gyer s zamattalan,
Miota jo Apam a sirba van.
Tisztan tudom: a barack elfagyott,
Az alma, szilva hull ? dio se lesz -
S korte csak, amit par fan dus teherrel
Az aszaly meghagyott.
Meglatok minden csemetet kulon.
En egyetlen fat sem ultettem itt.
Most legalabb ? keson ? megbecsulom.
S ha versre gyulna olykor lelkem laza:
A perzselt f?re hull tekintetem:
A szenanak az iden lesz-e ara?

Mamortalan, szep kek hajnalokon
En igy lepegetek
Apam, Nagybatyam, Nagyapam nyomaba.