Tanar ureknal csongettek. A Marcsa
felnez. A tepsiben a harcsa
rotyog. Ki lehet az ilyenkor?
Lo all az ajto el?tt.

Ajto riadtan visszacsap, kilincs dermedve, gorben
a szakacsn? hokkenve all. Az istenert mi tortent?
Mint latomas, a nagy leany kilep, laban papucs.
Mindenki az el?szobaba jon.

?Bocsanat”, - szol a Lo, mint ki zavarni restel -
?a lakatosm?helyb?l kuldott... ize... a mester...
En voltam tudniillik, aki csutortokon
felhozta a zongorakulcsot...”

Tizenket ember es egy eb
allnak, mint a kisertetek
- a kisfiu nagyot rikolt -,
allnak, gyokeret verten.

A Lo, latvan, hogy meg nem ertik,
fejet busan lehajtja terdig,
s szelid mosollyal, mint a vertanuk
indul a lepcs?n lefele.

Tablo. - Keresven e tunet okat,
tanar ur osszehuzza homlokat
s szol megfontoltan: ?Velemenyem ez -
a dolog mer?ben valoszin?tlen.”

 Forditotta: Karinthy Frigyes